Eseménynaptár
«2018. augusztus»
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Share

Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben

Reményik Sándornak A műhelyből című, 1924-ben megjelent kötete egy olyan verset is tartalmaz (Azt mondják... a címe), amelynek címe alatt egy név van ajánlásul: „Weress Margitnak". A versolvasó ilyen nagy időtávolból általában átsiklik az ilyesfajta dedikációkon, pedig ez esetben mögötte egy gazdag élet, egy érdekes személyiség rejtőzik.
Hogy ki ő - erre derül fény ebből a visszaemlékezésből.

      Weress Margit Tordán született, magyar-német szakos tanárnő volt, s az első kisebbségi évek idején Nagyenyeden Áprily Lajosnak tanártársa. Rajta keresztül ismerkedett meg Reményik Sándorral is, s főképp kettőjük verseit előadva vált ismertté az épp csak bontakozó erdélyi magyar irodalmi életben. Ennek több mint félszáz levél őrzi a tanúbizonyságát az Áprily- és Reményik-hagyatékban, s mostantól kezdve immár ebben a visszaemlékezésben is, amelyet Áprily biztatására az 1960-as években vetett papírra.

     Visszaemlékezéseinek most megjelenő első kötetében egyelőre csak gyermek- es ifjúkorának évei elevenednek meg: az első világháború elötti évtizedek tordai világa, egy tisztes polgári életforma, amely gyermekkorában őt is korülölelte, s az első kolozsvári (majd gráci) egyetemi évek, amelyekre már a háború vetette árnyékát.
     A további kötetekben, élete fonalát követve, eljutunk majd Budapestre, Nagyenyedre, Segesvárra, Székelyudvarhelyre, ahol az 1950-es évekig tanított a református tanítónőképzőben és a kollégiumban, s részleteiben tárul fel számunkra az a kor, amelyben először tudatosult bennünk, hogy milyen sorsdöntően fontos kisebbségi eletünkben a magyar szó Erdélyben.

Támogató:


 

Támogató:

 

 

     JÓ REGGELT, ERDÉLY!
     JÓ REGGELT, SZÉKELYFÖLD!
    
Kriterion-könyvekért játszhatnak 
     a Marosvásárhelyi Rádió hallgatói


 

 

Copyright © 2012. Kriterion Könyvkiadó. Minden jog fenntartva. Powered by www.voidart.ro. Designed by Matei László.