Eseménynaptár
«2017. november»
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Share

Amiről a váradiak lemaradtak

2015. november 5-én, délben 12 órakor a Cotroceni palotában Klaus Johannis, Románia államelnöke a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát adta át H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának, azért a 45 éves tevékenységért, amit a kisebbségek kultúrájának ápolásáért és a román kultúrával való dialógusért fejtett ki. Rendkívüli és jól megérdemelt elismerése volt ez a legemblematikusabb külhoni magyar könyvkiadónak, amely nagyon nehéz körülmények között, de mégiscsak 45 éven át létezett, és melynek kiadványai minden magyar értelmiségi könyvtárában jelen vannak. Ennek kapcsán szerveztek volna egy átfogó pódiumbeszélgetést a kiadóvezetővel a november 27. és 29. között zajlott Partiumi Nemzetközi Könyvvásár keretében, az esemény azonban – részben a szombat reggeli időpont, részben a gyatra szervezés miatt – közönség hiányában baráti beszélgetéssé alakult a kérdező Varga Gábor és H. Szabó Gyula főszerkesztő között. Alább e beszélgetés átiratát olvashatják.

V. G.: Hogy érezte magát H. Szabó Gyula, aki már közel negyven éve a Kriterion munkatársa, amikor a Cotroceni palotában átvette Klaus Johannis államelnöktől a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát?

H. Sz. Gy: Megindító pillanat volt számomra, pedig nem szoktam elérzékenyülni. Az ember ilyenkor óhatatlanul a kollégákra gondol, akiknek tulajdonképpen a nevében ott áll – élőkre és elhunytakra egyaránt. Azokra, akik egy életen keresztül a Kriteriont szolgálták és azokra, akik egy fél év után eltűntek. Az is eszembe jutott persze, hogy kicsit későn érő típus a román állam, hogy 45 évi munka kellett ahhoz, hogy ezt észrevegyék. De természetesen jobb később, mint soha. És talán mások fejébe is szöget ütött, én is el kell azzal számoljak, hogy nyilván a munkának a dandárját az első 25-30 évben végeztük el, amikor valóban sok, nem magyar nyelvű kötetet és fordításkönyvet adtunk ki. A Domokos-kezdeményezte „Biblioteca Kriterion” az erdélyi magyar irodalom színe javát kiadta románul. De mondjuk a ’90 márciusában Vásárhelyen Sütőt kereső atyafiak bizonyára nem olvasták azokat a Sütő könyveket, amelyeket románul elolvashattak volna. Ha tehát elkövetjük azt a hibát, hogy Vörösmartyval együtt feltesszük a kérdést: Ment-e a könyvek által a világ elébb? Hát ez egy elég csattanós válasz volt, hogy bizony nem. De persze akkor is ezt kell csináljuk, mert ez volt Vörösmarty válasza is, és jobb válaszunk nekünk sincs, mint hogy ezt a munkát igenis végezni kell. Nem azért, mert biztos, hogy holnap eredményt hoz, hanem azért, mert másképp nem érdemes.

V. G.: A Kriterion 1969 őszén tulajdonképpen egy politikai alkuként alakult meg. A ’68-as prágai tavasz leverése után a Ceauşescu rezsimnek sürgősen szüksége volt arra, hogy a kisebbségeket valahogy megnyugtassa. Ekkor alakult meg a Kriterion és a televízió magyar adása is. Tehát egy olyan intézménysűrűsödés következett be, hogy állásdömping lévén, hirtelenjében az akkor végzett fiatalok elitje ment fel Bukarestbe. A Kriterion első szerkesztőségében egy olyan szellemi koncentráció volt, amit szerintem a mai napig visszasírnak a kollégák. Ez hozta ugyanakkor azt az óriási könyvdömpinget a Horizont könyvektől a Téka könyveken át a forráskötetekig és a képzőművészeti sorozatokig, ami minden magyar értelmiségi polcán megtalálható. Akkor a Kriterion valóban megpróbált sokkal többet magára vállalni, mint ami egy egyszerű könyvkiadónak a tevékenysége volt. Ezt egy nagyon lelkes csapat végezte. Hányan voltatok a szerkesztőségben?

H. Sz. Gy: Amikor én 1977 őszén odakerültem, a 38. alkalmazott voltam. A bukaresti magyar szerkesztőségben nyolcan voltunk, Kolozsváron pedig négyen. Tehát 12 magyar szerkesztője volt a Kriterion Könyvkiadónak. De emellett persze volt a gazdasági osztály, a német szerkesztőség, külön működött a három szerb kolléga, az ukrán kolléga, és az egyik szerb kolléga szerkesztette a jiddis könyveket is. A csúcsesztendőben úgy emlékszem 160-165 könyvet adott ki a Kriterion Könyvkiadó. Ha ezt elosztja az ember 38-cal, akkor egy alkalmazottra nagyjából négy könyv jutott. Most vagyunk öten, és kiadunk 25-30 könyvet – tehát ilyen szempontból termékenyebbek vagyunk. Persze így az összehasonlítás nem állja meg a helyét.

A könyvkiadó létrehozatala valóban egy gesztus volt a kisebbségek irányába. Ezzel együtt a román könyvkiadói rendszer is átalakult. Az addig működő négy nagy kiadóból 17 nagyon markánsan profilált kiadó lett, a szakkiadókat nem is számolva. Az az érdekes, hogy a Kriteriont – kicsit azt hiszem, hogy tévedésből – teljesen kisebbségi intézményként fogták fel. Az volt a nagyon fontos tulajdonsága, hogy mindvégig magyar igazgatója volt, tehát nem volt egy olyan közegidegen vezetője, mint a többi intézménynek. Ez volt az egyetlen olyan intézmény, amelyiknek a legfelsőbb vezetője – aki fölött már csak a minisztérium állt – nem román volt. Ez egy lényeges mozzanat, hiszen amiről oly sokat beszélünk, a kulturális autonómia, a mi mindennapi életünk volt. Természetes volt, hogy a magyar könyvekbe nem szólt bele a német vagy szerb szerkesztő, és természetes volt, hogy a magyar igazgató sem szólt bele a német, a szerb vagy az ukrán könyvekbe, hiszen megbízott az embereiben. Érdekes közösség volt. Román kollégáink is voltak és természetesen román volt a közvetítőnyelv, dehát mindenki a magáét építette és tudtunk is együtt dolgozni. Kegyelmi állapot volt, amilyenhez hasonló talán sohasem lesz.

Mi magyarok szívesen megfeledkezünk erről, de sokkal fontosabb szerepet játszott a Kriterion az ukrán, a szerb, a német irodalmi értékek megőrzésében és felmutatásában, vagy a török kultúra újraélesztésében, mert magyarul még adtak ki könyvet, és jöttek be könyvek a szomszéd országból, de a többi nyelven alig. Tulajdonképpen ahány nyelven kiadtunk, annyi kiadó voltunk a magunk módján és annyi fele építettük az irodalmi műhelyeket. Tehát egyfajta tudatformálás is volt. Pont ezt sírom én vissza most, amikor a nagy demokráciában megszűnt annak a lehetősége – énszerintem emberi kicsinységek miatt –, hogy a magyar kisebbségi kultúrával irányítsuk a többit. Nem hatalmi harcról van itt szó. Hanem hogy bizonyos kérdések megítélésében egyfajta toleráns, szélesebb nézetrendszert tudjunk megvalósítani. Mert akkoriban ez történt. 

A román kommunista párt gyanakodva figyelte Kolozsvárt és Marosvásárhelyt is, ezért úgy gondolták, hogy kialakítanak egy harmadik, szem előtt levő központot a kisebbségi értelmiség számára Bukarestben. A paradox dolog az egészben az, hogy eközben teremtettek egy sokkal erősebb csoportot, mert a fővárosi kisebbségi vezetők már közvetlenül a központi bizottsághoz fordulhattak, ha valami bajuk volt és ott el is tudtak érni bizonyos dolgokat, amiket megyei szinten nem lehetett volna.

V. G.: 1970 és 1990 között a Kriterion élén egy nagy formátumú ember állt, akit Domokos Gézának hívtak. Ennek következtében is, a Kriterion szerkesztősége tulajdonképpen szellemi műhelye volt annak a politikai erjedésnek, amiből 1989 decembere és 1990 januárja között az RMDSZ megalakult. A Kriterion vezetősége a rendszerváltozás után átváltott a politikára és a kiadónál óhatatlanul nemzedékváltás következett be. Az addig nagyon dicsért és tehetséges H. Szabó Gyula egyszer csak ott találta magát, hogy a nyakába szakadt az egész Kriterion Kiadó működtetésének felelőssége. A Kriterion tulajdonképpen 1997-ig állami kiadóként működött, utána viszont jött a privatizáció időszaka és egy fájdalmas döntés arról, hogy a Kriterion áttegye székhelyét Kolozsvárra. Hogy éltétek meg a változásokat?

H. Sz. Gy: Nyilván a politika kirepített közülünk jónéhány kiváló embert, de ennek az intézménynek működnie kellett. Tulajdonképpen 1990 februárjától már a német főszerkesztő és a magyar megbízott szerkesztő – ez voltam én – irányították a dolgokat. De hát nem sokat lehetett irányítani, mert a nyomdák magánlapokat kezdtek el nyomni és a kezdeti időszakban szünetelt a könyvnyomtatás. Májusban megtörténtek a választások, Domokos Géza képviselői mandátumot szerzett és augusztus 1-től ezek a mandátumok mind munkahellyé változtak. Valamikor júniusban behívott magához és azt mondta nekem, hogy engem javasolt Andrei Pleşu művelődési miniszternek a kiadóvezetői pozícióra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon váratlanul ért, mert azok közülünk, akik ilyen értelemben szóba jöhettek volna vezetőnek, már eltűntek más munkakörökben. Annyit kértem Domokos Gézától, hogy ő adja a kollégáim tudtára ezt a dolgot és iktasson be. Ez azonban nem történt meg.

Amikor elkezdtük a munkát, a jelszó az volt, hogy ugyanúgy folytassuk a többnyelvűséget, mint azelőtt, csak jobb körülmények között. Ezeknek a jobb körülményeknek a letéteményese lett volna a Kriterion Alapítvány, amit viszonylag korán, 1990 nyarán már elindítottunk, később azonban nem lehetett megtartani és most nagyon érezzük a hiányát. ’90-ben, a cenzúra által megállított könyvekből indítottuk el, Géza ötlete nyomán, az „Index. Tiltott könyvek szabadon” haskötővel ellátott sorozatot. Ekkor került az olvasók elé, a sorozat első kiadványaként, a már ’86-ban kötetbe szedett Erdélyi Fiatalok. A ’99-es privatizáció nyomán erős magyar kötődéssel rendelkező befektetőkhöz kerültünk, de el kell mondanom, hogy ahogy azelőtt a román minisztérium, úgy az új tulajdonosok sem szóltak bele soha a kiadáspolitikánkba.

V. G.: Meg tudnál említeni néhány olyan idegen, illetve magyar nyelvű kötetet, amit a vezetésed alatt adott ki a Kriterion Könyvkiadó és amelyekre büszke vagy?

H. Sz. Gy: Tavaly előtt például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettük meg, amit egy 1950-es évek végén készült gyűjtemény alapján, darabokból rakott össze a bukaresti szerkesztő kolléganőm. Tényleg heroikus munkát végzett és ez az, ami szerintem világszenzáció kéne legyen, ha valaki odafigyelne ma még a könyvekre, hiszen a román fordítás mellett benne van a kottával lejegyzett eredeti tatár szöveg is. Ugyancsak nagy élményem volt a csernovici koprodukcióban megvalósított ukrán hucul népi varrottasokról szóló kötet. Az iszlám kultúra nagyszerű dolgait is kiadtuk román nyelven, például az első román nyelvű Koránt. Egy, csak a magyar kultúrára figyelő ember nyilván érdektelennek tarthatja ezt. De amitől az egész dolog számomra izgalmas, hogy még mindig örülni tudok a másik kulturális eredményének, mert úgy érzem, hogy biztos nem árt nekem.

A magyar kultúra területén természetesen most is markánsan jelen vagyunk. Az egyik nagyon fontos kiadványunk A mi magyar adásunk című kötet, ami tulajdonképpen a bukaresti életről, illetőleg a magyar televíziózás első 15 évéről, vagyis az elektronikus sajtó hőskoráról szól, rengeteg dokumentummal és visszaemlékezéssel. Szintén fontos megemlíteni Molnár János Szigorúan őrzött evangélium című, jól dokumentált és nagyon emberileg megírt könyvét, főleg miután kiderült, hogy nem mindenki érzi fontosnak ezt a fajta számvetést a múlttal. Természetesen fontosnak érzem az olyan eseteket is, amikor elfeledett embereket kerítünk elő egy kötet erejéig. Például Szabó Károly kolozsvári történészt, aki a székelyek történetét írta meg és a magyar könyvtörténet apostola. Egy másik könyvünk 3000 latin szólás-mondást gyűjt egybe. Ugyancsak kedves sorozatunk a Gordiusz, amelyben többek között Lucian Boia Történelem és mítosz a román nép tudatában című könyvét is megjelentettük.

V. G.: Milyen fontosabb megjelenéseket terveznek a 2016-os évben?

H. Sz. Gy: Jövőre két nagyváradi szerző által jegyzett könyv megjelentetését is tervezzük. Sikerült meggyőznünk Molnár Judit magyartanárnőt, hogy lefordítsa Alexandru Vaida-Voevod levelezését Iuliu Maniuval. A magyar történettudomány nagyon kíváncsi ennek a két kulcsfontosságú embernek a párizsi békeszerződés tárgyalásainak idején folytatott levelezésére, amely első kézből, leplezetlenül ad információkat. A másik pedig Varga Gábor színdarab-kötete, amire még igyekszünk támogatót találni. Meg kell említeni ugyanis, hogy a mai erdélyi kiadók pályázatfüggők. Ha nem volnának azok az alapok, amik ezeknek a könyveknek a megjelenését támogatják, akkor ki merem jelenteni, hogy egyik sem élne meg és nagyon kevés könyv jelenne meg magánfinanszírozásból.

Szombati-Gille Tamás

Reggeli Újság, 2015. december 11.

Támogató:


 

Támogató:

 

 

     JÓ REGGELT, ERDÉLY!
     JÓ REGGELT, SZÉKELYFÖLD!
    
Kriterion-könyvekért játszhatnak 
     a Marosvásárhelyi Rádió hallgatói


 

 

Copyright © 2012. Kriterion Könyvkiadó. Minden jog fenntartva. Powered by www.voidart.ro. Designed by Matei László.