Eseménynaptár
«2020. október»
HKSzCsPSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Share

Új köntösben az Énekben hallottam című kiadvány

A Kriterion gondozásában 1980-ban napvilágot látott Énekben hallottam... Régi magyar világi énekek című, Boros Zoltán által szerkesztett kiadványát jelentette meg ismét, némileg javított változatban, új köntösben a kiadó. A kolozsvári ünnepi könyvhét keretében bemutatott kötettel a Minerva-házban ismerkedhettek meg az érdeklődők, Boros Zoltánnal Jakabffy Tamás, a kiadó szerkesztője beszélgetett.

A rendezvény elején két rövid filmbejátszást is megtekinthettek a jelenlévők Antal Áron tévés szerkesztő jóvoltából, amelyek, mint mondta, keretbe foglalják az Énekben hallottam kötetet, illetve bizonyos fokig rávilágítanak, hogy miből is indult el az első kiadvány megjelenése.
Jakabffy Tamás elmondta: Boros Zoltán, amellett, hogy hosszú évekig a bukaresti televízió magyar adásánál dolgozott, elsősorban dzsesszzenész, a művei között pedig ez az egyetlen olyan kötet, ami régi zenével foglalkozik.

Milyen szempontok merültek fel, amikor a könyvet szerkesztette, tette fel a kérdést beszélgetőpartnerének.
 – Elsődleges szempontom az volt, hogy összegyűjtsem ennek a korszaknak – 16–19. század – a legszebb, legveretesebb, legértékesebb, és máig legnépszerűbb, tehát időtálló dallamait. Volt egy gyakorlati jellegű cél is, összeállításakor a régizene-együtte­sek, szín­játszó­ csoportok repertoárszükségle­tei­re gondoltam, ezeket az igényeket szerettem volna kielégíteni – magyarázta a szerkesztő.
 
A kötet felosztásáról szólva elmondta: három kategóriát ölel fel a kiadvány, történelmi énekek: históriás énekek, kuruc dalok; dalok, virágénekek, népda­lok: lírai világi énekek, és diákdalok.
Arra a kérdésre, hogy milyen volt a könyv fogadtatása az első megjelenéskor, Boros Zoltán elmondta: csodának számított, hiszen több tízezer példányszám fogyott el, kétszeri újranyomtatást is megért. – A sajtóban, többek között a mindenki által nagyra becsült, kiváló szakíró, László Ferenc muzikológus írt többoldalas elemzést, szuperlatívuszokban nyilatkozott a kiadványról, szinte szégyellném is felolvasni, annyi dicséretet kaptam – jegyezte meg Boros.

A rendezvényen felléptek: Bárdos Réka, Bardocz Sándor, Kostyák Alpár, Szép Gyula, a Passeggio együttes 4 tagja, valamint a református kollégium néhány diákja.

KÖLLŐ KATALIN

Forrás: Szabadság

Támogató:


 

Támogató:

 

 


 

 

Copyright © 2012. Kriterion Könyvkiadó. Minden jog fenntartva. Powered by www.voidart.ro. Designed by Matei László.