Eseménynaptár
«2020. október»
HKSzCsPSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Share

Erdély kulturális sokszínűségét idézendő

A Kolozsvár Társaság főtéri székházában szerda este újabb könyvbemutatóra került sor, ahol a Kriterion Könyvkiadó újdonsült kisebbségtörténeti kötetét mutatták be. Baumgartner Bernadette, a fiatal szerző a kolozsvári történészképzés csekély számú jelenkorkutatóinak egyike, akinek a szatmári svábok két világháború közötti történetét bemutató, Kisebbség a kisebbségben című könyvét ismertették. Habár a romániai németség a szakmunkákban meglehetősen gazdagon dokumentált, a szatmári svábok két világháború közötti történetét ez idáig indokolatlanul elhanyagolták. Az 1918-as hatalomváltást követően e jelentős mértékben asszimilálódott határ menti kisebbség a magyar, román és német politikai érdekek kereszttüzében találta magát, amit a szerző találóan csak úgy fogalmazott meg, hogy az időszak feltárásával valóságos „hangyabolyba nyúlt”.

Az immár háromszáz éves történetet maga mögött tudó szatmári svábok múltfeltárása egyben rendkívül komplex identitásvizsgálat is – hívta fel a figyelmet Csucsuja István, kolozsvári történész, a szerző egykori tanára. A vonatkozó időszakban a mintegy húszezres lélekszámú szatmári svábok közül (az elmagyarosodott svábokat is beleértve) körülbelül kilencezer főre tehető azok száma, akik még beszélték a sváb nyelvet. Helyzetüket az erdélyi szászokéval összevetve – a velük való kapcsolatot H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója csak a kutya és a macska viszonyához hasonlította – egy egész más élethelyzet tárul fel előttünk. A középkor folyamán autonómiával rendelkező dél-erdélyi szászsággal szemben a szatmári svábok esetében egy szegény, német öntudatában meggyengült, elmagyarosodott rétegről beszélhetünk, melynek nem volt saját értelmisége, és nem tartván fenn szorosabb kapcsolatot a Német Birodalommal, az irodalmi német nyelv is teljességgel ismeretlen maradt körükben. De mindemellett épp e rurális környezetre hivatkozva, a korabeli svábság beolvadtságát árnyalandó azokat a Bükk-hegység aljában található falvakat is említették, ahol hosszú ideig megőrizhették sajátos nyelvüket és kultúrájukat (párhuzamként a teljességében elmagyarosodott zsidó erdélyi közhiedelmét hozták fel, holott épp a szatmári vidéken jelentős számú közösségek őrizték meg identitásukat).

H. Szabó Gyula kifejezésével élve Nagy-Románia megalakulása nyomán tényleges „harc folyt a lelkekért”, ahol a részben identitást váltott, részben identitások között ingadozó vagy identitásukat megőrző elszigetelt falusi svábok iránt megindult az államok érdekcsatározása. Így a román állam legfőbb érdeke (a legnagyobb számú kisebbség, a magyarság beolvasztása) mellett megpróbálta a kisebbségeket is egymásnak ugrasztani, a magyar állam – revíziós külpolitikai törekvéséhez igazodva – hajthatatlanul magyarnak deklarálta a szatmári svábokat, míg Bukarest és Berlin ellenvetésének adott hangot.

Mind Csucsuja István, mind a szerző kitért arra a paradoxonra, hogy míg az 1920-as években a szatmári svábok erőteljes ellenállást fejtettek ki a német iskoláztatás ellen (kérve, hogy magyar tannyelvű iskolába járhassanak), addig az 1989-es fordulatot követően már a német nyelvet választották, holott a szülők az 1970-es években Németországba emigráltak, a fiatal generáció pedig teljesen elmagyarosodott, de boldogulásuk érdekében kifizetődőbbnek látták egykori anyanyelvük újratanulását.

A kiadóigazgató a (katolikus) egyház elmagyarosításban betöltött szerepére is rákérdezett, és bár a válasz igenlően hangzott, a szerző szerint mégsem lehet erőszakos elmagyarosításról beszélni, hisz a gazdasági és kulturális érvényesülés, a túlnyomórészt magyar környezet (nem beszélve hagyományos magyar államhűségükről) egy természetes beolvadási folyamatnak is előidézői voltak. Noha kétségtelen: az elemi iskola elvégzését követően magyar nyelven tanulhattak, így már a helyi papság is elmagyarosodott svábok közül került ki.

A Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége) ideológiája nem hagyta teljesen érintetlenül a szatmári svábokat, de már az 1920-as évektől kezdve az egyház képviselői is rendszeres délutáni foglalkozásokat tartottak közösségeikben. A politizálástól elhatárolódó szatmári svábság egyetlen feltárt nácista hangvételű levelén kívül nem bukkantak hasonló jellegű dokumentumokra – jegyezte meg a szerző.

Talán sokak számára nem ismeretlen, hogy amint az 1920-as években a román állam a németes hangzású nevek alapján kényszerítette német iskolákba a többnyire elmagyarosodott szatmári svábokat, úgy a második világháborút követően is puszta névsor után vagonírozták be s szállították el őket a szovjet hadifogolytáborokba.

Habár a szerző elmondása szerint részben elmagyarosodott sváb, részben sváb családból származik, mégis a szerző korabeli tanára, csakúgy, mint a Kriterion igazgatója a kötet elfogulatlan szemléletét méltatták, amely kiemelkedik az eddigi – többnyire németországi szerzők tollából született – meglehetősen szubjektív szakmunkák közül. H. Szabó Gyula kiemelte, hogy a kötet magunk identitására nézve is igen jelentős és súlyos tanulságok levonására késztet.

GYŐRI TAMÁS

Forrás: Szabadság

Támogató:


 

Támogató:

 

 


 

 

Copyright © 2012. Kriterion Könyvkiadó. Minden jog fenntartva. Powered by www.voidart.ro. Designed by Matei László.